Hazafelé menet megálltam egy benzinkútnál szombaton és meg kellett vennem. Egyszerűen nem tudtam otthagyni. Gyerekkorom meghatározó élményét jelentik az Asterix rajzfilmek. Mikor alsós voltam még létezett a kisdobos rendszer. Két felsős őrsvezetőt kapott az osztályunk, két csoportra bomlottunk. A másik őrs valami kommersz nevet talált ki, nem is emlékszem már mi volt az, biztos Mókus... Mi azonban! Mi az ÉN javaslatomra Asterix őrs lettünk! Nem is hittem volna, hogy ilyen szilárd támogatóbázisra lelek, amikor bátortalanul felvetettem, hogy legyünk Asterix őrs. A lányoknak persze fogalmuk nem volt ki az az Asterix, de a fiúk hajthatatlanok voltak a kérdésben. Asterix őrs lettünk, ami azért is nagy teljesítmény volt, mert az osztály napofájú, önjelölt vezetője, a Dagi Dóra, lány létére természetesen ellene volt a dolognak. Leszavaztuk.
Látnotok kellett volna az osztály másik felének az arcát, amikor közöltük velük, mi lett az őrs nevünk. Már akkor, abban a pillanatban tudták, hogy mi fényévekkel cool-abbak vagyunk náluk. Mesés volt látni a csalódást az arcukon, de nem volt visszaút. Rittyentettek valami vacak kabala mókust plüssből, ezzel szemben mi engedélyt kaptunk arra, hogy egy hatalmas Asterix plakátot csináljunk az osztály falára. Több délutános project volt. Színes kartonból vágtuk ki, természetesen az én terveim alapján, hisz én csukott szemmel is bármelyik szereplőt le tudtam rajzolni a meséből. Csodájára jártak más osztályokból is. Kíváncsi vagyok az osztálytársaim emlékeznek-e még rá... Én sosem fogom elfelejteni mennyivel szívesebben mentem be minden reggel az osztályterembe ezután.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.