Something Awesome

Szóval rólam azt kell tudni, hogy egy nagy gyerek vagyok, és imádok játszani.

Egyszerűen nem tudok elmenni a boltok játékpolcai mellett, muszáj megállnom, megszemlélnem, megfogdosnom mindent. Ez történt a minap is, amikor megláttam, hogy az egyik kedvenc beszerzőhelyem feltöltötte a Verdák választékát. Végiglapoztam a kisautókat (a választék 50%-át a Dinoco helikpoter tette ki) és meglepve tapasztaltam, hogy Villám McQueen is kapható. Tapasztalatból tudom, hogy milyen hamar elkapkodják a piros kisautót. Tapasztalatból, mert egyszerűen én sem tudtam visszatenni a polcra, miután kézbe vettem. Húzós ára ellenére is muszáj volt megvennem.

Hazaérve kibontottam és vagy negyed órán keresztül csak tologattam a parkettán fekve. Újra 7 éves voltam egy kis ideig, faroltam, tolattam, ugrattam... persze egész halkan, de még brümmögtem is hozzá. :) Emlékszem a suliban minden srác másképp utánozta az autók hangját "medzsózás" közben. Én általában a vrummogás és a Mmmm-zés közt váltogattam.

Harmadikban volt az olvasókönyvünk végén egy három részes folytatásos történet egy Kobak nevű kisfiúról, és az ő kis piros játékautójáról. Emlékszem az osztályban minden fiú elolvasta előre. Ez nagy szó volt, mert ilyesmi nem éppen szokása egy átlag harmadikosnak. Mire eljött az év vége, és végre a kisautós történethez értünk a tananyagban, már mindenki kívülről tudta az egészet. Emlékszem milyen boldog voltam. Nyár volt, jött a szünet, és végre ehhez az olvasmányhoz értünk.

A történetben Kobak minden jócselekedetére nőtt egy kicsit a kisautó, azonban ha roszzat csinált összezsugorodott. A végén akkorára nőtt, hogy Kobak bele tudott ülni, és minden srác egyet értett az osztályban, hogy ez a "legállatibb" dolog a világon. :)

Szerintem sosem növöm ki ezt. Ma reggel levittem magammal a reggelizőasztalhoz. Anya furcsán nézett rám, de mondtam neki, hogy csak azért hoztam magammal, hogy ne unatkozzak.

:)